1. fejezet

Jessie Walker családja és gondolatai két részletben. Egy üres élet bemutatása, avagy a látszat nem mindig fedi a valóságot. És egy régen várt családi nyaralás az erdőben...

1. rész

Az emberek úgy látták, átlagon felüli élete van, Jessie mégsem ismert magánál átlagosabb lányt. Röplabdázott, népszerű volt, az apja jól keresett, viszont nem volt egy igaz barátja sem. Mégis bárki megkérdezhetné, miért nem elégedett?

A válasz pont a fényes, de felszínes élet. Jessie mosolygott, jól érezte magát, tanulgatott és barátkozott, de egy dologtól nem tudott megszabadulni, és az a hiányérzet volt. A misztikum, a családi históriák, az örökségek, amiket a hozzájuk fűződő emlékek és történetek tesznek érdekessé, mind kimaradtak az életéből, és irigyelte azokat, akiknek megadattak. Nem voltak nagyszülei. Apja szülei még a születése előtt meghaltak, anyja rokonai pedig távol éltek tőlük, egy farmon, de még kiskorában eltávoztak az élők sorából. Van pár nagybátyja, nagynénje és egy-két unokatestvére, akik felköltöztek New Yorkba, velük viszonylag gyakrabban találkozott, de hozzájuk hasonlóan ők sem tartották az idősebbekkel a kapcsolatot. Benne viszont nem szűnt az érzés, hogy van ott valami a régiek között, ami felfedezésre vár.

Az ő hétköznapi élete, mint minden könyvben, egyetlen nap alatt fordult meg. A családja ekkor úgy döntött, hogy annak örömére, hogy befejezte a gimnáziumot, kivételesen nem Bora borán, hanem egy erdőben, egy faházban szállnak meg néhány napig. Amikor az édesanyja bejelentette, először csak értetlenül pislogott rá, de aztán felvilágosította. Jessie a konyhaasztalnál ült, rózsaszín-kék csíkos tálkából ette a reggeli müzlijét, anyja pedig kényelmes otthoni öltözetben állt fölötte.

- Mindig is sérelmezted, hogy nem vagyunk természetjárók, ezért édesapáddal úgy döntöttünk, hogy a tanulmányaid lezárásának örömére megajándékozunk egy nyaralással. Igazi faházban alvós, szúnyogokkal hadakozó, tábortüzes hosszúhétvégét szerveztünk neked a Kings Park Unique Areában. – Ez egy erdős terület volt New York nyugati végében.

Jessie szíve nagyot dobbant örömében, el sem tudta képzelni, hogy ezt komolyan gondolták. Felugrott a székről, és ölelgetni kezdte az anyukáját, miközben folyamatosan hálálkodott.

- Köszi, anyu, te vagy a legjobb! El sem tudom hinni, köszi, köszi, kösziii!

Egészen addig ölelgette, amíg az rá nem szólt, hogy nem kap levegőt. Akkor elengedte, és ő neki látott az otthoni teendőknek – háztartásbeli volt, de egész nap pörgött, mindig talált magának valami munkát és sosem unt bele – Jessie pedig visszaült az időközben megszottyosodott reggelije fölé, hogy a túrán gondolkozzon.

Egy héttel később egy meleg, júniusvégi napon kipattant legidősebb bátyja terepjárójából, és szalmakalapját a fejére szorítva berohant a négyszobás erdei házikóba, és az első hálóban az ágyra vetette magát. Csak nézte a világosbarna deszkákból álló falakat, a plafon hasonlószínű gerendáit, végigfuttatta tekintetét a tölgyfából készült emeletes ágyon a szoba túlsó végében, és kezével végigsimított a vékony, meggypiros ágyneműn. Hallotta, ahogy fiatalabb bátyja, Jacob a nevét kiáltja, és valamit a cuccaival kapcsolatban ordít, így hát felpattant és kinézett a zöld szúnyoghálóval védett ablakon. A család az autó körül sürgölődött, a holmijaikat igyekeztek kipakolni, ami láttán ő is kisietett, hogy segítsen nekik.

Miközben fehér műanyag borítású, rózsaszín és lila pillangókkal díszített bőröndjét rángatta befelé, vetett egy pillantást a szüleire és a testvéreire. Szerencsére az egész család eljött. Apja kivett egy hét szabadságot a Nemzeti Banktól, ahol dolgozott, és kifejezetten furcsán festett az öltönye nélkül, térdnadrágban és fehér pólóban. Ott volt még a két bátyja, Jacob és Charlie, és még a tizenhat éves húga, Theresa, vagyis Tessie, is vállalkozott az útra. Emellett apja öccse és felesége is elkísérték őket, ők voltak még a leglazábbak és természetjárónak mondhatók a családban, és hozták a kislányukat, a nyolc éves Amyt is.

Jessie-nek elég volt az ő holmiját bevinnie, a fiúk hozták a hűtőládát és a kajás kosarat.

Az egész kisházat kibérelték. A földszinten az ajtótól balra és jobbra egy-egy szoba helyezkedett el, mögöttük a lépcső mellett egy ajtó vezetett a konyhába. Az emeleten kapott helyet a fürdőszoba, még két hálószoba és egy kis előtér egy dohányzóasztallal és egy kanapéval. A lányok kapták alul a három ágyas szobát – Amy azonnal elfoglalta az emeletes ágy felső szintjét – szembe költöztek a bátyjai, az emeletre pedig a felnőttek.

Miután kipakoltak, úgy döntöttek, hogy aznap csak sütögetnek egyet, mivel máris estefelé járt az idő. Amíg a lányok kint tűzifát gyűjtöttek, Theresa nekiállt panaszkodni, hogy a nővére mégis miért nem egy normális helyre akart jönni. Veszekedni kezdtek, Jessie húga fejéhez vágtam, hogy elkényeztetett, mire ő azt felelte, ő is, aztán szó szót követett és végül Theresa oda jutott, hogy Jessie kilóg a családból. Itt ő úgy döntött, a sértődött csönd a legjobb válasz, mivel a testvérének nem volt igaza. Azt a bizonyos hiányérzetet leszámítva semmivel sem különbözött tőlük. Ha a tükörbe nézett, azt látta, hogy ugyanolyan szőke haja van, mint Jake-nek és Charlie-nak, és a szeme is kék, mint nekik, emellett átlagos alkatú és magasságú, ezt mind az anyjuktól örökölték. Ő úgy gondolta, inkább Tessie lóg ki közülük ilyen szempontból, ugyanis ő az apjukra hasonlított, tehát mind a haja, mind a szeme sötétbarna volt. Emellett Jessie is sportolt, ahogy a bátyjaik is – igaz, ők kosaraztak – és még Tessie is röplabdázott. Ugyanúgy követte a divatot, ahogy a húga, és, anyja szavaival élve, ugyanolyan gyermeki volt, mint ő abban a korban. Ezt akkor volt szokása mondani, amikor a felnőtt céljairól kérdezték, mivel a lány még mindig a divatiskoláról álmodott, míg a család felnőtt tagjai őt is kereskedelmi vagy pénzügyi szakra szánták.

A vita végül elhalt, és amikor alkonyodni kezdett, a család nekilátott tüzet rakni.

- Ne úgy, tegyél rá újságot is! – szólt rá apja Jake-re, aki egy vékony ág meggyújtásával bajlódott. Negyed órával később már pislákoltak a lángok, ők pedig leülhettek azokra a rönkökre és kisebb sziklákra, amiket a férfiak vittek oda.

- Tessék, vegyél nyársat – nyújtotta felé a hegyes botot Jake.

- Köszi – elvett két ágat, és az egyiket továbbította a hugának.

- Gyerekek, vegyetek krumplit és grillkolbászt! – Az anyja egy tálcát adott körbe, rajta előkészített sütögetnivalóval.

- A szalonnát se felejtsétek el – tette hozzá nagybátyja, és hamarosan már valamennyien a tűzbe tartották a nyársaikat.

Behunyta a szemét, és élvezte az égő fahasábokból áradó hő és a koraeste hűvös kontrasztját, boldog volt. Azt kérdezte magától, miért nem tudtak korábban is ilyeneket csinálni. Addig tanakodott ezen, amíg végül hangosan is feltette a kérdést.

- Őszintén? Fogalmam sincs.

- Ne légy hülye Jake, papa nem akarta – bökte oldalba Charlie.

- Papa? – ismételte meg Jessie elképedten.

- Anyád szülei – vette át apja a szót. – Nagyon ellenezték a túrákat, anyukádat sem vitték el soha…

-… miután nyolc évesen megtámadott valami éjszaka, az erdőben.

- Így igaz. Nekünk sem volt annyira fontos, és tudod, hogy a bank alig enged szabadságra… Ha már megtehetjük, inkább különlegesebb helyekre viszünk benneteket.

- Ezt megértjük és örülünk neki! – biztosította a felnőtteket Tessie.

- És talán Charlie, te még emlékszel rá, milyen erélyesen tudtak nagyapádék tiltakozni.

- Hú, az a kiabálás is azért volt azon a nyáron, amikor egyszer rákérdeztem? – A férfi bólintott.

- Így berögzült a szokás – zárta le végül a témát az édesanyjuk.

- Értem – mondta Jessie, és ezzel elhalt a beszélgetés, csak a hús sercegése hallatszott.

Igazából nem egészen értette. Anyját egyszer megtámadta egy vadállat, ez hatalmas sokk lehetett neki, de úgy tűnik, már rég megemésztette. A nagyszüleinek meg mi beleszólása van abba, hogy hova viszik őket? De mindegy… ezen nem fog problémázni, szegény nagyszüleire is alig emlékezett.

Végül aztán nagybátyja bedobott egy poénos családi történetet, és ezzel megindított egy újabb beszélgetést. A nyársaik lassan sültek, és még két zacskó mályvacukor is ki volt készítve aznapra, így végül késő éjszakába nyúlóan fent maradtak, és társalogtak.

2. rész

Élénk madárcsiripelés hallatszott be a szobába, a kora reggeli napsugarak lágyan simogatták a paplan fölött összekulcsolt két karját. Jessie lassan hunyorogni kezdett, majd csodálkozva felült az ágyban – olyan éber volt, mint a nap közepén szokott lenni, nyoma sem volt a fáradtságnak, amivel minden felkeléskor megküzdött. Körbenézett, és látta, hogy Theresa és Amy még alszanak, így lábujjhegyen kiosont a szobából, hóna alatt váltóruhájával. Óvatosan föllépkedett a falépcsőn – szerencsére az nem nyikordult meg alatta – és belépett a fürdőszobába. Megmosta az arcát, majd egy percig csak szemezett a tükörképével. Nézte magát, méregette, vajon valóban kicsi-e a szeme szempillaspirál nélkül, tényleg vékonyak-e az ajkai, ha nem használ rúzst, és tényleg sápadt lenne arcpirosító híján? Elbizonytalanodott, ugyanis hosszas mérlegelés után úgy találta, nem. Mégis mindig sminkelte magát. De aznap úgy döntött, elteszi a szemceruzákat és arcfestékeket, az erdőnek nem kell kifestenie magát. Így csak megfésülködött, sötétszőke haját copfba kötötte – azt azért nem állhatta meg, hogy jobb oldalt ne fonja be franciafonással – és felöltözött. Kényelmes kék rövidnadrágot vett fel és fehér ujjatlan pólót, odalent pedig várta egy flakon szúnyog- és kullancsriasztó, meg a túrabakancsa. Végül azért csak felvett egy vastag ezüstkarkötőt, amit magával hozott, de úgy gondolta, igen minimalistán öltözött, és büszke volt magára. Nem hosszú nadrágot vett fel, de a kullancsok a ruhán másznak fel – magyarázta magának – így észreveszi, ha valamelyik mégiscsak az ő vérét tervezné szívni.

Ezek után még várnia kellett a többiekre, de alig tíz perccel később Jake bandukolt ki a szobájából, egy szál alsónadrágban.

- Vegyél fel valamit! – szólt rá Jessie suttogva, de a bátyja leintette, és hátrament a konyhába.

A helyiség egész jól fel volt szerelve, egy apró hűtő, egy gáztűzhely, egy szekrény és két asztal állt benne, hozzá négy-négy székkel. Jake vizet forralt egy lábasban, és előkeresett a kosárból egy tasak műkávét.

- Koffeinfüggő – bökte oldalba Jessie, de csak viccelődött, és kócos testvére is elvigyorodott.

- Lehet. De attól még, hogy ma nem vagyok zombi, ez – rázta meg a tasakot – finom marad.

- Ezek szerint te is jól aludtál – jegyezte meg a lány, és leült az egyik székre.

- Aha. Nem használtam a mobilom, és tegnap kábé csak természetes fényt láttunk, a lámpákat leszámítva. Így az agyunkat nem tartotta ébren a monitorokból áradó világosság, tehát sokkal hamarabb és jobban ki tudott kapcsolni. Ezért apát leszámítva valószínűleg mindenki jól fog aludni, mert ő még tegnap is a telefonján lógott a munka miatt.

- Azta – ámult Jessie. – Ezt nem is tudtam! Tök jó, ezután soha többet nem mobilozom lefekvés előtt.

- Azt te csak hiszed. Kérsz egy bögrével? – kérdezte Jake, miközben egy adag porra forró vizet öntött.

- Nem kösz. De ez tök jó! Amúgy, neked tetszik itt? – kissé félt a választól, de a testvére megnyugtatóan hümmögött.

- Igen. Igazából én is szerettem volna túrázni, csak tudod New York belvárosában meglehetősen kevés az erdő.

- Az egyetem miatt meg sose mozdulsz ki onnan, tudom – bólintott. – Amúgy hogy ment a suli?

- Jól, minden vizsga kipipálva, ha minden igaz, egy év múlva már mesterdiplomás gépészmérnök leszek. Te hova mész, még mindig az iparművészetire pályázol?

- Divat szakra, igen. Anyáék tökre gyerekesnek tartanak, de… - kezdte, ám ekkor zajt hallott. Hamarosan rájött, hogy csak lépéseket hall az emeletről.

- Na, a többiek is ébrednek. Gyere, keltsük fel a többieket! – Jake letette üres kávésbögréjét, és visszasietett a szobájukba, hogy belefojtsa a párnájába a bátyját. Jessie már csak a kiabálást hallotta, majd az ő hálójából a lányok nyöszörgését, akik felébredtek a zajra. Egy órányi sürgölődés, fürdőszobához sorbaállás és veszekedés után már mindenki készen várakozott a faház előtt. Jessie apja bezárta a házat, és a telefonján küldött egy körlevelet azzal az üzenettel, hogy „Mr. Walker szabadságon van, családi okok miatt nem elérhető”.

Jessie nagybátyja, Barney ment elől, mellette a felesége, Anne. Amy mögöttük ugrándozott. Ezután következett Charlie, majd Jake és Jessie, végül Theresa és a Walker házaspár zárta a sort. A lány nem tudott betelni az erdő szépségével. A földút széles volt és kissé porzott az utóbbi napok szárazságától. A tölgyfák lombkoronái néhol összeértek az út fölött, a levelek között áttörő napfény zölden világította meg az erdő világát. Az ágak között madarak csiviteltek, halványsárga-fekete fecskefarkú pillangók és fehér káposztalepkék szálltak el a túrázók előtt. Érezni lehetett, hogy a levegő friss, szmogmentes, és Jessie örömmel szippantotta be a természet illatát. A terep az elején sík volt, majd emelkedni kezdett, és hamarosan dombon föl-lejtőn le haladtak. Az idő telt, de a lány nem érzékelte, mennyivel. A gondolatai szabadon kószáltak, ő maga sem tudta, merre járt a lelke, miközben egymás után tette meg a métereket. Nézelődött, a szemével virágokat és erdei állatokat keresett.

- Hamarosan megállhatunk? – kérdezte Tessie, és mintha csak varázsszót mondott volna, mindenki lefulladta, csak Amy és Jessie mentek volna tovább.

- Keressünk egy tisztást – javasolta Jake. – Ott a fák között mintha látnék egy rést.

- Jó, menj megnézni – lihegte Charlie.

- Majd én!

- Oké, gyere Jessie. Addig pihenjetek – legyintett Jake, és nyomában a húgával és Amy-vel megindult.

- Miért ilyen fáradt mindenki? – kérdezte csodálkozva Amy. – Csak most indultunk!

- Mert a felnőtteknek nincs annyi energiájuk, mint neked – felelte a fiú. – Azta, nézzétek!

A tisztás előtt álltak az út mentén. Tölgyfák és szederbokrok vették körül szinte kör alakban az apró teret, a legkülönösebb azonban a közepén fekvő képződmény volt.

- Boszorkánykör – magyarázta Jake. – A gombák gyökerei összekapcsolódnak, így azok kör alakban nőnek.

- Hűha. – Jessie-nek leesett az álla, a boszorkánykör valóban szabályos kör alakú volt, lenyűgözte a természet ezen tökéletessége. Közelebb sétált, és a gombákat nézte.

- Olyanok, mint a csiperkék – mondta, de csak azért, mert a légyölő galócán és rókagombán túl az volt az egyetlen, amit megismert. Lépett még egyet, és megállt a kör közepén.

Hirtelen szédülni kezdett, és a látása elhomályosult, mintha homoküveget húztak volna ő és a világ közé. A bátyja hangját hallotta:

- Jessie, vigyázz!

Úgy látta, mintha Jake a kezét nyújtva rohanna felé, de a színek összekeveredtek, és fivére alakja egy árnyékká olvadt a környezetével. A teste könnyűvé vált, elméjébe lágy, de zavaros hangok kúsztak, ő pedig előrezuhant.